Ajánlások a nők elleni és családon belüli erőszak áldozatainak járó kártérítés és anyagi kompenzáció jogalkalmazási gyakorlatának fejlesztésére

Egyesületünk a tavalyi évben egy regionális európai projekt keretében kutatást végzett, melynek során három kiválasztott bűncselekmény – kapcsolati erőszak, szexuális erőszak és zaklatás – mentén vizsgáltuk, hogy a bűncselekmények áldozatainak járó anyagi kompenzáció biztosításáról szóló uniós jogszabályok mennyiben valósulnak meg a magyar hatósági és bírósági gyakorlatban. 
A jogi környezet feltárását és esetek elemzését magába foglaló kutatást követően szakmai kerekasztal-beszélgetést szerveztünk, és ezek alapján az alábbiakban ajánlásokat fogalmazunk meg a jogalkalmazási gyakorlat fejlesztésére.

Melyek a témára vonatkozó európai jogszabályok?

• A bűncselekmények sértettjeinek járó kártérítésről szóló 2004/80/EK Irányelv (továbbiakban : Kártérítési Irányelv).
• A Kártérítési Irányelv azt írja elő, hogy az Unió tagállamai olyan nemzeti kárenyhítési rendszereket hozzanak létre, amelyek biztosítják az igazságos és megfelelő kárenyhítést az áldozatok számára, akkor is, ha

1. az elkövető nem rendelkezik megfelelő anyagi forrásokkal, hogy a követelt károkat ebből képes legyen kompenzálni, 
2. az elkövetőt nem sikerül azonosítani, illetve
3. az elkövető nem vonható felelősségre.

• A bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról és a 2001/220/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2012/29/EU Irányelve (a továbbiakban: Áldozatvédelmi Irányelv).
• Az Áldozatvédelmi Irányelv a bűncselekmények áldozatainak nyújtandó megfelelő tájékoztatás, a büntetőeljárásban történő részvételre vonatkozó jogok és támogatás, az áldozatoknak nyújtandó védelem, valamint az elkövető által nyújtott kártérítés érvényesítésének módjáról rendelkezik. Ennek keretében több áldozati jogot is meghatároz, mint például:

1. a feljelentés megtételét igazoló írásos igazolás rendelkezésre bocsátása;
2. a folyamatban lévő büntetőüggyel kapcsolatos tájékoztatáshoz való jog;
3. tolmácsoláshoz és fordításhoz való jog;
4. a költségek megtérítésével kapcsolatos tájékoztatáshoz való jog;
5. az eljárás megszüntetését eredményező határozat felülvizsgálatához való jog;
6. a jogi segítségnyújtáshoz való jog;
7. az áldozat kártérítéshez való joga.

Hogyan érvényesülnek az áldozati és anyagi kárpótlás iránti jogok a magyar gyakorlatban?

A Kártérítési Irányelv nyomán megalkotott, a Bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló 2005. évi CXXXV. törvény alapján került bevezetésre a magyar gyakorlatba az azonnali pénzügyi segély és az állami kárenyhítés, melyeknek jelentősége az, hogy a bűncselekmények áldozatai az elkövető személyétől függetlenül jogosultak anyagi kompenzációra, melynek fedezetét az állami biztosítja. 
Az Áldozatvédelmi Irányelv rendelkezései többek között a Büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvényben jelennek meg, mely a különleges bánásmód státuszáról rendelkezik, illetve tartalmazza a polgári jogi igény jogintézményét, mely alapján bűncselekmények áldozatai jogosultak - szűk körben ugyan -  a büntetőeljárás során kártérítési igényt érvényesíteni.
Bár a jogszabályi környezet szabályozásra került, így elvileg lehetővé teszi az áldozatok számára az anyagi kárpótlás igénylését, a gyakorlatban az elszenvedett fizikai és lelki sérülésekért, és az azok nyomán keletkező költségek megtérítéséért járó kártérítés igénylése terén a hazai gyakorlat még nagyon gyerekcipőben jár. 

A kutatás eredménye

A kutatás során egyrészt a büntetőeljárásban érvényesített polgári jogi igények gyakoriságát és az ügyek jellemzőit, valamint a nők elleni erőszakos cselekményeket követően érvényesített vagyoni kár, valamint sérelemdíj iránti polgári perek jellemzőit, másrészt az azonnali pénzügyi segély és állami kárenyhítés igénylésével kapcsolatos gyakorlatot és tapasztalatokat vizsgáltuk. Azt találtuk, hogy a nők elleni és családon belüli erőszak áldozatai és jogi képviselőik kevés ügyben kérnek, vagy ha kérnek is, alacsony hatásfokkal nyernek kártérítést. A kevés ügy hátterében több, rendszerszintű problémát is azonosítottunk:

• Az áldozatok nem kapnak megfelelő tájékoztatást az eljárás különböző szakaszaiban az anyagi kompenzáció lehetőségéről a hatóságoktól.
• A kártérítés vagy sérelemdíj iránt indított eljárás további lelki és anyagi terheket ró az áldozatokra a ráfordított  idő, az utazás, az pereskedéssel együtt járó stressz és költségek következtében; s ezért sem fognak bele, hogy feltétlenül érvényesítsék egyébként jogos kártérítési vagy sérelemdíj iránti igényüket.
• Számos áldozat már csalódott a rendszerben korábbi, elhúzódó eljárások során; elveszett az igazságosságba, a rendszer jóvátételi képességébe vetett hitük.
• A kártérítési eljárások folyamán a lelki sérülések háttérbe szorulnak, nincs általános ismeret és gyakorlat arra az igazságügyi rendszerben, hogy a lelki sérülések, mint például a komplex poszt-traumás stressz zavar (PTSD) elismerést nyerjenek. Ezzel szemben külföldi jó gyakorlatok szerint már teljesen általános, hogy eljárások során a bántalmazás áldozatainál feltételezik a PTSD kialakulását – de annak bizonyítása vagy hiánya sem kizárólagos feltétele a lelki károkozás megállapításának.
• Sok esetben nem is érdemes megindítani a kártérítés iránti igényt, mivel az elkövetőnek nincs (bejelentett) jövedelme, így még sikeres eljárás esetében sem bírnák azt végrehajtani.
• A végrehajtási eljárást is az érintettnek kell intézni, nem automatikusan szerez érvényt az ítéletnek az állam, ami újabb eljárás megindításával és további ráfordítással jár az áldozatra nézve.
• Ha hosszúra nyúlik a kártérítési eljárás, az elnyújtja az ügytől való szabadulást, és így hátráltatja a bántalmazásból való mielőbbi gyógyulás lehetőségét.

Összességében elmondható, hogy a rendszer, mind a jogalkotás, mind pedig a jogalkalmazás tekintetében, nem tekinthető áldozat-központúnak; nem támaszkodik az áldozatok tapasztalataira és nem építi be azokat a folyamataiba, nem az áldozatok érdekeinek védelmét és érvényesítését sorolja előre. 

Szakértői kerekasztal során egyeztetett javaslatok és ajánlások a kutatás és a szakemberek tapasztalatainak fényében

A kutatás eredményeit 2022 júniusában tartott szakértői kerekasztal keretében osztottuk meg a meghívottakkal. A rendszerszintű hiányosságokat a jelenlévő társszakmák képviselői is megerősítették. A kutatás, nemzetközi kitekintés és a szakmai kerekasztal-beszélgetés fényében az alábbi javaslatokat és ajánlásokat azonosítottuk be a jogalkalmazás és -gyakorlat fejlesztésére:

• Nagy szükség lenne egy kifejezetten a nők elleni erőszakhoz, bántalmazáshoz és a jogi környezethez is értő személy segítségének biztosítása a sértett részére – a kirendelt védő mintájára – az eljárás teljes egészére.
• Itthon jellemző és kártékony az orvosok távoltartása, szétválasztása az ügyektől; ehelyett az orvosok aktívabb igénybevétele, a nők elleni erőszakkal kapcsolatos tudás megszerzése és bevonása célravezetőbb lenne, hiszen a látleletek felvétele nagy súllyal esik latba mind a bűncselekmény értékelésénél, mind pedig a kártérítés mértékének megállapításánál. Külföldi jó gyakorlatok tapasztalatai nyomán hasznos lenne például a bántalmazás szűrését részévé tenni az egyéb egészségügyi protokolloknak. (Pl. Nagy-Britanniában a várandósgondozás része, hogy ügyelnek rá, hogy az apa nélkül is beszéljenek az anyával, annak érdekében, hogy felmérjék, a  férfi nem bántalmazza, a nőnek nincs része erőszakban.)
• A reviktimizáció csökkentése fontos cél lenne; az újratraumatizáló eljárásmódok sokakat eltántorítanak a jogérvényesítéstől. A különleges bánásmód intézménye – ami védhetné az áldozatokat attól, hogy ki legyenek téve az elkövetővel való találkozásnak, konfrontációnak, vagy a vallomásuk sokszoros elismételtetésével az erőszak-élmény részleteinek ismétlődő felelevenítésének – a polgári eljárások alatt nem kerülnek alkalmazásra. A különleges bánásmód intézményét a polgári peres eljárásokban is alkalmazhatóvá kellene tenni.
• Az igazságügyi szakértő a kirendelő bíró által megjelölt kérdéseket vizsgálhatja. Így a bíróság előzetes ismeretei, vagy azok hiánya, különös hangsúllyal esnek latba azt illetően, hogy milyen sérülések megállapítására térhet ki a szakértői vizsgálat. A szakértők megosztották, hogy a lelki sérülések megállapításával kapcsolatban legfőbb akadályként az erre vonatkozó kérdések hiányát tapasztalták a bírósági eljárások során. A szakértő kirendelése során a „szakértők egyéb észrevételei” részben plusz információkat ugyan részletezhet, a nők elleni erőszak természetével kapcsolatos tudás azonban nem képzi részét átfogóan a szakértők szakmai képzésének, így az is gyakori probléma, hogy az ügy, a károk megállapításának szempontjából fontos információk még itt sem jelennek meg. Mindebből következik, hogy egyrészt lehetővé kell tenni, hogy a szakértők kitérhessenek az előzetesen meg nem jelölt, de a keletkezett károk tekintetében releváns kérdések vizsgálatára; valamint mind a bíróság, mind a nyomozó hatóság, mind pedig a szakértők esetében képzésre van szükség annak elősegítésére, hogy a témában releváns kérdéseket beazonosítsák, feltegyék és vizsgálják. A nők elleni és családon belüli erőszakra vonatkozó tudást e szakemberek alapképzésének integráns részévé kellene tenni, valamint a gyakorló szakemberek számára továbbképzést nyújtani a hatékony eljárások biztosítása érdekében.
• Nagy jelentősége lenne az érzékenyítésnek, valamint a kártérítési irányelv ismertetésének az eljáró hatóságok és szakemberek körében. Ez a folyamat a rendőrségen, illetve egyes kapitányságokon már elindult, de szükséges lenne a társszakmák ismereteit is tovább bővíteni: bírák, ügyészek és ügyvédek körében is, mivel az áldozatok sokszor nem kapnak megfelelő tájékoztatást anyagi kompenzációs lehetőségeikről, vagy a nyomozás során a hatóságok nincsenek figyelemmel a kártérítést megalapozó bizonyítékok begyűjtésére. A gyakorlat javítása céljából eljárásrendek beiktatása és a meglévő áldozatvédelmi eljárásrendek szigorúbb betartatása is szükséges lehet.
• Az állami kárenyhítés, az azonnali pénzügyi segély, és a kártérítés igénylésére vonatkozó eljárás lehetőségének megismertetésére az áldozattal akár további szakmák képviselői is bevonhatók. A fentebb is említett egészségügyi szakemberek például egyes külföldi jó gyakorlatok szerint már a kórházban tájékoztatást nyújtanak az áldozatnak arról, hogy milyen lehetőségei vannak bűncselekmény sértettjeként, nyomtatványok átadásával segítik az információ megértését, megőrzését és az adott szolgáltatások, segítség-formák igénylését. Az Egyesült Államokban ezen felül a rendőrség is utánköveti az egészségügyben láthatóvá vált esetet, és megkérdezi a sértettet, hogy szeretne-e a fentiek szerint lépéseket tenni. Ez Magyarországon is hasznos gyakorlat lehetne.

Honlapunk szakembereknek szóló szekciójában, az áldozatok jogai fül alatt számos kapcsolódó képzési háttéranyag megtalálható az Áldozatvédelmi Irányelv magyarországi megvalósítását, s azon belül is az áldozatok jogaikról adott tájékoztatást segítendő.